#2014-es választások

Ami ma csalás, jövőre gyakorlat lehet
 

Ami ma csalás, jövőre gyakorlat lehet

Jobb, ha mindenki gyorsan hozzászokik a bajai időközi választáson tapasztalt "mozgósításhoz", hiszen 2014-ben három választást is úgy fognak levezényelni, hogy nem lesz kampánycsend. Ez pedig azt is jelentheti, hogy egyáltalán nem lesz jogsértő, ha ingajáratban szállítják a választókat, a szavazókörnél pedig valaki egy névsoron jegyzi, ki szavazott már.

Kovács Áron Kovács Áron

„Nem leszek szavazógép” – sértett fideszesek távoznak a parlamentből
 

„Nem leszek szavazógép” – sértett fideszesek távoznak a parlamentből

Hétfőn jelentette be a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy 2014-ben egy időre visszavonul az országos politikától. Korábban hasonlóan döntött a párt egyik alelnöke, Pokorni Zoltán, de több, befolyásos, a kerületét mindig hatalmas többséggel nyerő, a pártot több cikluson keresztül szolgáló képviselő-polgármester, kerületi vezető mond búcsút az Országgyűlésnek. Döntésükben forrásaink szerint szerepet játszott a sértettség is: a polgármesteri lobbi 2010 óta jelentősen meggyengült, többször kellett saját érdekeik ellen szavazniuk.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc

Lakner Zoltán: A számok Baja
 

Lakner Zoltán: A számok Baja

Baján csaltak, az már egyszer biztos. Meg még az is biztos, hogy a Fidesz késhegyre menő harcot folytatott egy olyan körzetért, amelyről úgy tartják: jobbra húz. Szoros volt a verseny korábban Vácon is. Nyírbátorban és Szigetszentmiklóson pedig egyenesen győzött az ellenzék. A közvélemény-kutatásokban viszont a Fidesz utcahossznyi előnye látszik. Egyre több mandátumbecslés is napvilágot lát, amelyek extrémnek tűnő eredményeket produkálnak. Holott, csak az extrém választási rendszer működését modellezik. Most akkor dobjuk ki a számokat vagy higgyünk a szemünknek? Vagy melyik szemünknek higgyünk?

Lakner Zoltán Lakner Zoltán